1. Fejezet

Halk csend ült a szobára. Szúnyogzümmögést is már csak néha lehetett hallani. Lassan az én szemem is lecsukódott, alvásra készen, de utána valamiért mindig eszembe jutottak újabb és újabb dolgok, amit muszáj volt azonnal megtárgyalnom magammal. Így lett az a nagy pihenésből, hogy miután hajnali háromkor sikerült álomba szenderülnöm, már reggel kilenc körül nővérem rángatta rólam a takarót, amit harciasan rángattam én is, csak vissza magamra.
- Kelj már fel!
- Ha nem gond, még aludnék. - nyöszörögtem a paplan alól.
- Igen is gond! Gyere már, olyan nagy hullámok vannak!
- Szörfözünk? - emeltem fel a fejem a párnámból.
- Ezek szerint csak én - indult ki a hotelszoba ajtaján.
- Várj meg! - ordítoztam, miközben már a bikinimet kerestem a szekrényben.
- Fiatalok... - hallottam halk nevetését az ajtó mögül. Majd miután átöltöztem lecsörtettünk a lépcsőn, és egyenesen a tengerparthoz indultunk. A hullámok egyre nagyobbak lettek, ami elég ritka erre felé: de ez egy jó alkalom a szörfözésre. Felfeküdtem a deszkámra, és birtokomba vettem a hullámokat, persze Kiara is így tett. Egy nagyobb dagály, egy nagyszerű hobbi, és észre sem veszed a 8-as fokozatú veszélyjelzést. Egy vihar és minden elsötétül. A víz lágy hullámai elnyelnek és csak a tartalékolt levegő marad rendelkezésedre az életben maradáshoz.

*

Egy sziget partján ébredtem. A tenger a lábamat érte, ahogy a szúrós homokon feküdtem. Felültem, hogy körül nézhessek. Velem szemben éppen egy erdő volt, előtte pedig egy nagyobb partszakasszal, amin tartózkodtam. Balra a nagy végtelen, jobbra pedig víz és homok. Csilingelő hangokat hallottam, és morajlásokat. Ijedten körbe néztem, de nem láttam semmit. Felhúztam a mellkasomhoz a lábam, majd beletúrtam azt a homokba. Kiara éppen akkor mászott ki az erdőből egy rakás bambuszt felnyalábolva, de rögtön eldobta, mikor meglátta, hogy felébredtem.

- Hanga! - rohant oda, majd mellém zuhant és megölelt. 

- Mi történt? - kérdeztem, miután elengedett. 

- Vihar volt. Te leestél a deszkáról, én pedig utánad ugrottam. Viszont innentől minden homályos, és fogalmam sincs hogy kerültünk ide.  - mialatt mesélt, csak a földet pásztázta, mintha titkolna valamit, és nem akarja, hogy kiderüljön.

- Legalább még élünk... - sóhajtottam. - Mire a bambusz? 

- Házat építeni - sétált oda, hogy közelebb hozza a rudakat.

- Nem kellene inkább vissza menni? 

- Jó, de addig mit fogunk csinálni? 

- Igazad van. Várj, segítek! - tápászkodtam fel, majd miután a talpam stabilan tartotta a testemet, oda mentem hozzá és elvettem tőle párat. Kinéztünk egy jó helyet, és alkottunk. Nem lett valami profi, de egész kis takaros lakóhelyet barkácsoltunk össze. Estére majd megteszi. 

- Kezdek éhes lenni - ültem le a bungalónk elé.

- Én is... és szomjas - kaptam választ.

- Akkor én szerzek kaját, te pedig hozol inni.

- És ha találok valami forrást, miben hozzak ide a vizet?

- Találd fel magad! - indultam el.

- Hanga! Aztán össze ne szedj valami mérgező bogyót - szólt utánam a nővérem nevetve.

- Sosem változol - nevettem el magam, miután hátra néztem. Ezután pedig elindultam utamra: valószínűleg a vacsora hal lesz. Amit persze majdnem egy óráig kerestem, és próbáltam nem eltévedni. Túl sok ez egyszerre. Majd megcsúsztam egy parányi földgombócon és belezuhantam valami tóba, ami vagy 8 méter mélyen volt a földben, tele hideg vízzel. Volt ott egy óriási létra is, bár szerintem ha ráléptem volna, azonnal kettétört volna az egész, úgy ahogy van. Elkezdtem keresgélni a halak után, de nem találtam semmit. Nekidőltem a tó vastag falának, de hátraestem. Ott, ahol indák és növények takarták a több méter magas földvonulatot, nem szilárd kőzet volt a természet képződményei mögött, hanem egy erdő. Pasztell zöld fűvel és mesébe illő fákkal. Végig sétáltam a gyepen, miközben a nap a sugarait rám vetette. Megálltam egy helyen körülnézni, majd a fejem mellett éreztem valamit elsuhanni. Pár pillanat múlva már az egyik fába fúródott íjvesszőt bámultam rémültem.

- Ki van ott? - kérdeztem félős hanggal. Lépteket hallottam, és apró csilingeléseket. 

- Már megmondtam, hogy ne támadj rá idegenekre! - hallottam egy nő hangját veszekedni.

- Hiszen nem is tudod, hogy ki vagy mi talált ránk! - válaszolt egy férfi hangja. Ekkor pedig kép is társult a hangokhoz. Először megijedtem, majd a lábam földbegyökerezett. Nem hittem a szememnek. Egy férfi és egy körülbelül 15 centiméter magas lány repült mellette. Elkezdtem hátra lépkedni, hogy menekülhessek, de valami mégis azt sugallta, hogy maradnom kellene.
- Várj, ne menj el! - közeledett felém a tündérnek vélt nő - Nézd meg, most megijesztetted - nézett hátra az íjas férfira.
- Sosem tudhatjuk, hogy ki járkál erre - mondta az íjász.
- A nevem Lejla, természettündér vagyok. Ő pedig Keith, a világunk védelmezőinek egyike. Így már gondolhatod, hogy miért célzott rád.
- Nyugalom, Hanga. Csak álmodsz. Fel kell kelned. Most. Kelj már! - szólongattam magam, majd párszor a fejemen landolt a tenyerem.
- Kedvesem, nem álmodsz - nevetett Lejla - Üdvözöllek Ravenwood-ban!